Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Debreceni QRP Rádióamatőr Elektronikai Egylet

2017.09.01

Péntek                                                              16.00 – 20.00

Vezeti: Szabó István Ha0ANA

Vincze István HA5GY

Tel.:+36-30-493-0946

info@dqradio.org; www.dqradio.org

radioamator-haon.jpg

 

info_marcius.jpg

 

Mit tetszenek itt csinálni?

 

- bemutatkoznak a VOKE Egyetértés Művelődési Központjának együttesei, csoportjai, körei…

Debreceni ORP Rádióamatőr Elektronikai Egylet

Tornyi Ferenc: Azt mondta ön, hogy amatőr rádiósokról, vagy rádiós amatőrökről beszélgetünk, ugye ebben az amatőr szó nem a hozzáértéssel kapcsolatos.
Vincze István: A rádiózás szerelem és azt jelenti, hogy az illető magától tanulta a szükséges ismereteket. Nem köthető egy szakmához: például Marlon Brando, vagy a Sony cég alapítója szintén rádióamatőr volt, Elvis Presley lánya szintén és lehetne folytatni a sort…
T.F.: Én még a „morzét” sem értem, hogy annak mi a lényege…
V.I.: Samuel Morséhez köthető, hangképet alkotott, pontokból és vonásokból, amit egy átlagember is könnyen megérthet, lényege: az emberi agy ezeket a hangképeket jobban képes felfogni, zajos közegben is, mint a párbeszédet…
T.F.: Világhírű hangsor a „mentsétek meg lelkeinket”!
V.I.: Ennek nincs köze a SOS-nek, az a forma a hajózás kezdetén egy segélykérést jelentett, a morze különben egy önálló világnyelvet, jelzésrendszert jelent, s aki érti - az tud bárkivel kommunikálni. Angol és német szavakból építették, három-öt betűt használnak és mindenki ugyanazt érti alatta - és van még a „Q” - kód, amit a rádióamatőrök használnak, ezek rövid jelzések, a hajózásban és a repülésben elősegíti, hogy ne tartson hosszú ideig az üzenet-váltás…
T.F.: Arról kérdezem - lehet, hogy még korai -, de milyen létjogosultsága van ennek az üzenetváltásnak a mobiltelefonok világában? Hívhatom bármikor Amerikát!
V.I.: Az igaz - és ne történjen ilyesmi -, de ha előfordul egy természeti katasztrófa, akkor a mobiltelefonok és a hagyományos készülékek használhatatlanná válnak, például, ha összeomlik egy adótorony. Ám egy rádiós - akinek ez a dolga egy segélyszervezetnél -, annak ott a rádiója, a gyorsan telepíthető antennája és már is adásra kész!
T.F.: Ezt történt a Fülöp-szigeteki „cunami”-nál is?
V.I.: Igen!
T.F.: Aki kitalálta ezt a módszert, az mire, kinek szánta?
V.I.: Navigálásra, még a hajózás és a léghajózás kezdetén, vagy a sarkkutatásnál, hiszen valahogy segítséget kellett - kérni baj esetén -, persze aztán használták a katonák is…
T.F.: Rakjunk össze egy alapfölszerelést, mi kell hozzá?
V.I.: Kell egy rádióadó és egy vevőberendezés, persze ma már ez lehet egy készülékben összeépített is, kell egy antenna, illesztőberendezés, földelés  és energiaforrás, ami lehet akkumulátor vagy hálózati is. Az antenna akkor működik jól, ha bizonyos magasságban van a talajtól...
T.F.: Hogy kap kedvet valaki a rádiózáshoz?
V.I.: Valahogy, valahol látja és fölkelti az érdeklődését, a családban vagy az ismerősök között vannak rádiósok. Előttem nem volt ilyen példa, de megtanultam a szükséges tudnivalókat. Segítség, útmutatás persze kell hozzá, mert a kezdő a morze-jeleket nem tudja, nincs készüléke - a feltételeket tehát támogatással teremti meg mindenki: milyen készüléket, milyen frekvenciát használjon és mikor. A rádióhullámok terjedése függ az évszaktól, a napszaktól, meg az időjárástól és a napfolt-tevékenységtől is.
T.F.: Mennyi idő alatt tanulja ezt meg az ember?
V.I.: Nyolc-tíz év kell hozzá! Főleg akkor, ha világversenyeken is  jól akar szerepelni valaki.
T.F.: Nem jó a kérdés, de kikerülhetetlen, hogy ennek a játéknak mi a haszna?
V.I.: Rengeteg ismeretet lehet szerezni, amit máshol nem, mert minden hívójelhez egy ország rádiósai kapcsolódhatnak, van tehát országjel és saját hívójel - utánanézhetek lexikonokban annak -, hogy mely ország merre van, illetve úgynevezett „QSL”-lapokat küldhetünk egymásnak, ezzel bizonyítandó, hogy kapcsolatba léptünkvalakivel. Ennek egyik oldalán a műszaki adatok szerepelnek, míg a másikon a bemutatkozó üzenetek.
T.F.: Egy idő után ez gyűjteménnyé válik és büszkén mutogatható?
V.I.: Igen, csak az a baj, hogy majd az örökösök kidobálják… Gyűjteni különben azért kell, meg vannak különböző rádiós-diplomák és az elismerés feltétele, hogy ilyen lapokkal igazoljuk, hogy a kapcsolatteremtés megtörtént.
T.F.: Önnek hány van?
V.I.: Nem tudom pontosan, de 10.000 fölött van az összeköttetéseim száma, és bár nem küld mindenki ilyen QSL-lapot, de három-négyezer összegyűlt már nálam…
T.F.: Egy biztos, barátokat lehet szerezni e hobbi művelőjeként. Feleséget?
V.I.: Azt nem tudom, nekem legalább háromezer barátom van, mert ennyi hazánkban a rádióamatőrök száma, de számtalan külországi ismerősöm is van.
T.F.: Fontos önöknek a távolság és az, hogy egy adott idő alatt hány kapcsolatot tudnak teremteni.
V.I.: A távolság az értékmérő és az is, hogy ezt minél alacsonyabb frekvencián érjük el, mert magasabb frekvencián könnyebben áthidalhatók a távolságok. A világversenyek lényege, hogy egy 24 órán belül csapatunk hány kapcsolatot képes teremteni. Ehhez tudnunk kell, hogy milyen időben milyen frekvencián keressük a partnereket és az antennáink jók legyenek. Ugyanakkor a napszaknak nincs nagy jelentősége, hiszen a versenyben részt vevők ugyanúgy ébren vannak, bárhol a világon… Előfordul, hogy  én nem is versenyzek, de segítek azzal, hogy engem, aki keres: megtalálhat.
T.F.: Kérdeztem az imént, hogy feleséget talált már valaki különféle frekvenciákon, lehet úgy csajozni, hogy „Jöjjön föl hozzám, megmutatom az adóvevőmet?”
V.I.: Ezt nem tudom, de vannak csak nőkből álló vagy többségükben nőket tömörítő körök és amatőr rádiós házaspárt is ismerek.
T.F.: Mit csinálnak, ha itt a VOKE házban  találkoznak?
V.I.: Megmutatjuk, hogy milyen készülékeket építettünk, összerakjuk az adóvevőket  és teremtünk néhány összeköttetést, beszélgetünk technikai és magánéleti dolgokról is - ahogy barátok között lenni szokott.
T.F.: Kell ehhez valamilyen elektronikai vagy műszerész-képzettség?
V.I.: Különösebben nem, akkor követelnek elmélyültebb tudást, ha valaki egyéni engedélyt akar szerezni, akkor vizsgát kell tennie, de az ott megkívánt ismereteket egy átlagember is meg tudja tanulni.
T.F.: Fontos még a segítségnyújtás - erről már beszéltünk -, önöknek mozgósítható erejük, felkészültségük van, de arról még nem esett szó: mivel csalogathatja a fiatalokat, hogy jöjjenek, legyenek e hobbi követői…
V.I.: Nagyon sok ismeretet szerezhetnek, olyat, amire egy átlagember nem figyel… Melyik ország például az Adige Köztársaság? Mondják, hogy Afrikában van, meg Ázsiában, pedig itt található Európában, egy miniköztársaság Oroszország területén, viszonylag önálló államalakulat, a Fekete-tenger és a Kaukázus között terül el.
T.F.: Mozdulnak-e erre a gyerekek?
V.I.: Nem nagyon, a számítógép-nyomogatás egyszerűbb dolog, ott nem kell sokat gondolkodni, de a toborzáshoz az iskolák se nagyon adnak segítséget, nem tudni, miért…
T.F.: Ön mivel foglalkozik?
V.I.: Most nyugdíjas leszek, mert elértem a hatvankét és fél éves kort, különben műszaki ismereteket oktató, villamosmérnökként, középiskolai tanárként dolgoztam.
T.F.: Miért van az, hogy Debrecenben nem csak egy rádiós-kör van?
V.I.: Még több kellene,  sajnos mi is csak 8-an vagyunk és az „Egyesületi törvény” szerint ahhoz kevesen, hogy önállóvá válhassunk, valamikor  több egyesület is volt, most van egy - meg mi…
T.F.: Csaljunk ide a Vasutas Művelődési Központba még két embert…
V.I.: Nagyon jó lenne, mert akkor tudnánk a várostól vagy „állambácsitól” segítséget kérni, illetve tagjai lehetnénk a Magyar Rádióamatőr Szövetségnek…
T.F.: Drága hobbi, drága sport ez?
V.I.: Nem különösebben drága, a magyar állami rendszer sportként kezeli,  vannak is rádiós több-tusa versenyek, ez egy technikai szabadidős tevékenység, amelynek van sportleágazása. Kapcsolatteremtés közben lehet futni, kézigránátot dobni, rádióval irányt mérni…
T.F.: Ez -, hogy ki kapott valamikor engedélyt, ez bizalmi kérdés volt, nem lehetett  mindenki rádióamatőr az ötvenes - hatvanas években!
V.I.: Ez még a hetvenes évek elején sem volt egyszerű - én 1974-ben kaptam az adóengedélyemet, előtte fél évig nyomoztak a hatóságok, hogy mikor mit követtek el az őseim - nagypapáig bezárólag -, de úgy látszik megbízható volt a családom, mert kaphattam adóengedélyt.
T.F.: A mozgósító, segítő erejükről szóltunk már…
V.I.: Vannak gyakorlataink, amikor a katasztrófa-elhárításnál megtanuljuk, hogyan segíthetünk a hatóságoknak, itthon és külföldön is. Néhány tévéműsorban látható, hogy a mentők, tűzoltók eszközei között ott vannak a rádió adó-vevők is, mert elég, ha néhány oszlop, adótorony kidől, vége a mobilozás lehetőségének.
T.F.: Mit nevezünk egy rádióamatőr életében egy sikeres napnak?
V.I.: Ha - mert nem minden nap nyomogatjuk a billentyűt -, teremt 8-10 kapcsolatot, köztük egy távolabbit is.
T.F.: Ritkán látom önöket! Az én hibám?
V.I.: Péntek délutánonként gyűlünk össze,  négy és hat óra között, van egy kis kuckónk a Faraktár utcai Házban, vannak jól megírt tankönyveink és mindenkit, aki érdeklődik szívesen látunk. Az Interneten is kaphat bárki segítséget, de barátokat itt keressen.
T.F.. Mindenkinek fontos a hívójele, az öné hogy szól?
V.I.. HA5GY - a „H”  Magyarország jele, az 5 Budapestre utal - én onnan jöttem Debrecenbe -, a „GY” pedig az egyéni hívójel, ezt adták nekem 1974-ben.
T.F.: Kivel beszélt utoljára és kivel akar?
V.I.: Bevallom, egy hónapja nem kapcsoltam be a rádiót, de a jövő héten összerakom, mert lesz egy világverseny és akkor akarok újabb összeköttetéseket, kapcsolatokat találni…

Debrecen, 2015. szeptember 21.
                                                                                            Tornyi Ferenc
 

A beszélgetés word formátumban letölthető a: http://www.vmuvhaz.eoldal.hu/cikkek/letoltheto-dokumentumok.html oldalról