Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Abakusz Színjátszókör

2017.10.01

szerda                                                 15.45 – 17.15

péntek                                                 16.15 – 17.45

Vezeti: Nánási Sándor

30/248-7698


Mit tetszenek itt csinálni? 

- bemutatkoznak a VOKE Egyetértés Művelődési Központjának együttesei, csoportjai, körei…

Tornyi Ferenc.: Abakusz…
Nánási Sándor.: Az „Abakusz” színjátszó-körnek a művészeti vezetője vagyok. 
T.F.: Három gombóc fagyit kapok - mondtad -, ha megfejtem mit jelent az Abakusz név!
N.S.: Ötöt, de mert nem sikerült, maradjon hát titok!
T.F.: Közelítsünk másfelől! Mi az, hogy színjátszó-kör?
N.S.: Különböző kis színházi előadásokat készítgetünk, játékokat, ünnepi műsorokat, aztán komolyabb dolgokat is, ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, éppen most Örkény-novellákkal foglalkozunk: de ez csak ürügy, valójában az együtt töltött idő a fontos a kapcsolatainkban. Aztán ezt kihasználva a képesség-készségfejlesztés a célunk.
T.F.: Van titkotok különben? Kik jöhetnek, miért jöhetnek, kik, miért jönnek közétek?
N.S.: Rengeteg titkunk van, persze ne gondoljon senki nagy dolgokra, de sok olyan, amit szeretnénk megosztani másokkal, akik kíváncsiak ránk és közénk akarnak tartozni. Hogy kik jönnek hozzánk? Bárki bekopogtathat, persze ez életkor és elhatározás kérdése, meg kérdés az is, hogy van-e jártassága a színjátszás világában? A gyerekek különben nagyon elfogadók, mindenkit, minden új jelentkezőt szeretnek!
T.F.: Mi ez a játék különben: hiúság, meg akarom magam mutatni?
N.S.. Meg még sok minden társul hozzá. Korosztályonként átalakul, mert először természetesen a magamutogatás, a színház, a szerepek iránti vágy meghatározó, ez jellemzi az induló 9-10 éves gyermekeket. Látnak bennünket játszani, nagyon sokan ezért jelentkeznek, aztán szembesülnek azzal, hogy ez nem olyan könnyű, ez játék ugyan, de komoly próba, még ha öt perc színpadi jelenlétről is van szó. Aztán amikor ezt megértik - a beszéd, az ének, a mozgás-tanulás során -, elérkeznek egy olyan szintre, amikor alkalmasabbak lesznek komolyabb játékra. Ez nagyon fontos, mert játszani csak úgy lehet, ha betartjuk a szabályokat és benne megtaláljuk az örömöt, mert a játék az életre nevel - ez az Abakusz mottója…
T.F.: A versmondó a hangjával játszik, hogyan társul mellé, a mimika, a mozgás?
N.S.: A színpadi játék - mint minden, ezen a területen -, energia-szolgáltatás: ezt szoktam mondani, ez kell ahhoz, hogy ne legyen unalmas, hogy élményt adjon a nézőnek. Ezért négy területen képezzük a gyerekeket: a mozgás nagyon fontos elem, ha megértik a szereplők, hogy milyen nagyszerű az, ha a mozdulatokkal is tudok „üzenni”, ez lehet testbeszéd és lehet gesztus, mimika: ez ráerősít a beszédre, a mondanivalóra. Hogy a színpadon mit akarok kiemelni, az arcjátékot, a mozdulatot vagy a szavak súlyát: ez a játszótól és a rendezőtől is függ! Persze kéretik az érthető, szép, színpadi beszéd!
T.F.: Jelentkezik egy 10-12 éves gyerek - mivel kezditek? Beszédórával?
N.S.: Áh! Nem, nem - játékokkal, olyanokkal, amelyek hozzájuk illőek. Játszunk boszorkányost, koncentrációs- és mozdulat-játékokat - amit imádnak -, aztán ha beleszoktak ebbe a dologba’, megerősödtek, akkor jönnek a komolyabb feladatok, amiben már versenyeztetjük is őket, ami segíti az egészséges hierarchia kialakulását.
T.F.: Egy ember-gyerek naggyá tehet egy produkciót, vagy lehúzhatja azt: hogyan kell ezt kezelni?
N.S.: Ez a mi módszerünk, mi senkit sem emelünk ki és senkit sem süllyesztünk le. Ez a közös dramatizáció! - egy gyerek nem érzi, hogy ő több lenne, vagy kevesebb! Testreszabott feladatot kap mindenki, amihez hozzáteheti a saját tapasztalatait. Ezt hozhatjuk elő belőle!
T.F.: Hol van a siker, a legelső?
N.S.: A próbák alatt elérhető élményekben, természetesen a csúcsa az, amikor a saját közönségének játszik a csapat. Az Abakusz-os szülők, ismerősök, régi tagok, tanárok, barátok töltik meg a nézőteret, akik együtt szorítanak a játszóknak, részesei a sikernek.  Azt az örömjátékot nem lehet újra átélni, megismételhető máskor, más közegben, de az, az igazi.
T.F.:  Fiúk és lányok együtt - van-e versengés közöttük, vagy küzdelem, hódítási szándék?
N.S.: Előfordul ilyen, ez akár lelkesítő is lehet. Ha valaki ki akar törni, mást akar - általában a csoport kiszorítja, olykor kilöki soraiból. A hierarchikus rendszerben megszerzett szerepet nem szabad átlépni, ez olyasmi, mintha valaki belülről bomlasztaná a közösséget: nehezen tűrik a többiek.
T.F.: Beszéljük rólad, Nánási Sándorról! Ilyen munkát csak az vállaljon, aki szereti a gyerekeket, de ahogy nem minden felnőtt, úgy nem minden apróság szerethető. Vannak nehezen irányítható, makacs, rossz gyerekek!
N.S.: Gyereket nem szeretni? Nem is értem! Rossz gyerek? Nincs! Olyat hallottam már, hogy rossz szülő… 
T.F.: Tehát mindenkit szeretsz?
N.S.: Ha-ha-ha… Mindenkit szeretek, de az ember érzelmei sokszor fölülkerekednek és egy adott pillanatban lehet, hogy valakire haragszom, de mindig azt kérdezem magamtól: vajon miért csinálja? És kutakodom, megpróbálom megérteni a gyereket, többnyire sikerül! Megváltoztatni nem tudom, de szülői segítséggel viselkedése, hozzáállása alakítható.
T.F.: Ha elkezdődik az előadás, neked már nincs dolgod, itt nem lehet bekiabálni a pálya széléről - ez a rendező magánya!
N.S.: Erről had meséljek valamit! Egy tehetséges növendéket magam mellé vettem rendező-asszisztensnek, ami különleges dolog volt… 17 éve indult az Abakusz, ez még a kezdetek-kezdetén történt. Az országos gyermekszínjátszók versenyén, ő a technikáért felelt, összedolgoztunk, néztünk-néztünk, s én, ahogy figyeltem az előadást - magával ragadó volt -, és ez a mai napig így van: megindultak a szememből az örömkönnyek, folytak az arcomon, s ahogy egyik kollégám mondta - bocs’ a kifejezésért -, ez afféle „emocionális kielégülés”. Olyan boldog pillanat, ami visszaigazolja azt a rengeteg munkát, energiát, amit „belefeccölünk” egy produkcióba, és ha a gyerekek ennyire jók, az egész gyönyörű-gyönyörű… Ezt a meghatottságot észrevette a leányzó és rám szólt: „Sanyi bácsi sír?” – megdöbbent és elfelejtette a pillanatnyi feladatát, beadni egy hang-effektust, nem volt másra erőm, csak ráripakodtam: „Most te jössz! – azzal foglalkozz!” Aztán megbeszéltük: az ember hajszolja a boldogságot, kívánom is, hogy mindenki minél több ilyen pillanatot éljen át…
T.F.: Hány emberért felelsz?
N.S.: Most van 6-8 csoportunk, őket nekem kell irányítgatnom bírom - szerencsére -, de segítenek a kollégáim is, hiszen meg kell osztanom a feladatokat, a Norvég Civil Támogatási Alap támogatja az „Add a kezed!” programunkat, száz gyereket segítenek ezzel. 
T.F.: Milyen „otthon” a Művelődési központ, és mit csináljon az, aki ezek után kedvet kap ahhoz, hogy közétek álljon.
N.S.: Nagyon szép a ház, persze jobb lenne, ha bármelyik nap, bármelyik órájában bejöhetnénk, de ez egyeztetés, meg intézményi működés kérdése, nem lehetünk mások rovására „kedvencek”! A színpad kiváló, és próbálni is több helyiségben  tudunk. Persze saját kuckó is kellene - de mi amatőrök nem haszonra dolgozunk, itt mindenki ingyen adja kedvét, tehetségét. Civil szervezet vagyunk, önkéntesek. Próbálni ide a középső csoportunk jár: szerdán - pénteken 16.15-től - 17.45-ig, lehet jelentkezni,.. Különben hamarosan kész lesz az önálló honlapunk, de az Abakusz címszó alatt - a Facebook-on -, mindenről értesülhet, aki ránk kíváncsi, olvashat próbákról, fellépésekről, illetve az „Add a kezed” projekt keretében is beszámolunk mindennapjainkról. Utazásokról, kirándulásokról, szalonnasütéssel összekötött estjeinkről, s hogy mivel töltjük hétköznapjainkat a nagy „családon” belül.
Debrecen, 2015. szeptember 10.
                                                                             Tornyi Ferenc 

 

 

A beszélgetés word formátumban letölthető a: http://www.vmuvhaz.eoldal.hu/cikkek/letoltheto-dokumentumok.html oldalról