Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszélgetés Thalwieserné Plichta Edittel a VOKE Egyetértés Művelődési Központjának művelődésszervezőjével

Mit tetszenek itt csinálni?


- bemutatkoznak a VOKE Egyetértés Művelődési Központjának együttesei, csoportjai, körei…

Őszi Színházi Esték 2015 – 2016

Tornyi Ferenc: Összeállt a műsor a most kezdődő évadra?

Thalwieserné Plichta Edit: Természetesen, igaz, hogy ehhez több hónapos előkészület és egyeztetés kellett.

T.F.: Nem lehet egyszerű munka, de sikerült.

T.P.E.: Ez így igaz,az előadásaink is kedveltek, mert jó darabokat kap a közönségünk és láthatnak  - olykor csak televízióban feltűnő -, sztárokat  hiszen itt játszott már Esztergályos Cecilia, Straub Dezső, Beleznay Endre vagy Sáfár Anikó, Harsányi Gábort, Nyertes Zsuzsát is említhetem és sajnálom, hogy felsorolásból többen kimaradtak.

T.F.: Editke! Hány éve dolgozott te itt a Házban?

T.P.E.: Ezerkilenszáz-hetvenhét óta dolgozom a Művelődési Házban, amely két telephelyen működött, 2008-ban kerültem a Faraktár utcába, ahol szervezési feladatokat is ellátok.

T.F.: Feleltél a csoportokért, sok volt a szervezői munkád és megörökölted a Színházi Esték előadás sorozat tennivalóit. Erről beszélgetünk,  ennek két feladatköre is a tiéd: vannak itteni színjátszó csoportok - Alföld, Abakusz -, és vannak vendégelőadások, olyan darabokat kell  idehozni, amelyekre bejön a közönség…

T:P:E.: Tavaszi és őszi előadásokról beszélhetünk, vidám, könnyű, szórakoztató, kikapcsolódást kínáló darabokról, ilyenek láttán a közönség elfeledkezhet a mindennapok gondjairól, fölszabadultan szórakozhatnak és ez átragad a színészekre is, akik hálásak, ha játékukat a nézőtéren ülők nevetéssel, tapssal visszaigazolják.

T.F.: Mondhatom és azt, hogy itt - legalábbis látásból -,  ismer mindenki- mindenkit…

T.P.E.: Családias a légkör, vannak ugyan újak, de amikor a rendszeres látogatónk bejön a bérletért és tudom a nevét, legtöbbször azt is, hogy hol ül. Több tíz éve bejáratott sorozat ez, többnyire ugyanazokkal a színházkedvelőkkel.

T.F.: Jönnek újak! A felnőttek kísérőiként megjelennek a nagylányok!

T.P.E.: Ez nagyon nagy dolog egyébként, mert ha valamit - példamutatással -, nem kínálunk a gyereknek fiatal korban, az felnőttként sem lesz színházbarát. Nekem van egy lányom, én alig vártam, hogy akkora legyen, hogy elvihessem színházba, persze fontos, hogy az vonzó élmény legyen és ne taszító.

T.F.: Van öt előadás - ezek közül három általában fergeteges siker, egy bejön és előfordul, hogy nem talál egymásra a színészek csapata és a közönség.

T.P.E.: Ez nagyon jó arány! - máshol sem jobb, de ehhez nincs köze annak, hogy fogy a színházba járók száma, hiszen valamikor kétszer is megtelt egy-egy előadásnál a 450 férőhelyes színháztermünk… Én tudom, hogy nehezebben mozdulnak ki az emberek, de hiszem, hogy amit valaki nagyon akar, az a pénzt és az időt is megtalálja arra. De visszatérve. Több, mint 400 ember ízléséének nem lehet megfelelni.

T.F.: Itt szépen felöltöznek az emberek, egyszer már majdnem elkezdődött az előadás, amikor egy hölgy kiosont a mosdóban - idős, nyugdíjas -, én hittem, hogy ösztönei kényszerítették, de amikor visszajött megsúgta: csak megigazítottam a rúzsomat…

T.P.E.: Itt megtisztelik az eseményt és egymást az emberek, de van egy új vonulat is, nem akarnak feszengeni, ezért ha akar nagyestélyiben jön, de érkezhet kényelmes öltözékben is.

T.F.: Azért is vonzóak az előadásaink, mert a színházi előcsarnok egyben kiállítóterem is…

T.P.E.: Ez a kísérő élmény, a kiállítást megnézhetik és meg is nézik az előadás előtt és a szünetben is, ezt örömmel veszik a kiállítók is.. Érkezéskor az intézmény vezetője az ajtóban fogadja a közönséget, közösen  megszervezzük az előadást,  mi munkatársak áruljuk a jegyet, ruhatárosok vagyunk, helyére kísérjük a későn érkezőket, de mindezért hálásak az előadás végén  hosszan tapsoló, mosolygó, derűs arccal  távozó nézők – ezzel nekünk is örömet szereznek...

T.F.: A színházunk kiváló…

T.P.E.: - és nagyon szép… Felkísértem a színpadra a színház egyik műszaki szakemberét, csináltam egy kis fényt – ő megállt és körülnézet és mosolygott: milyen szép… Ő először látta,  én sokszor megcsodáltam már!

 

BÉRLETAJÁNLÓ

Tornyi Ferenc: Elmondod a kínálatot?

Thalwieserné Plichta Edit: 2015. október 14-én kezdünk: Brunner Tamás – Juhász Levente: VONATFÜTTY, AVAGY SZÓLJATOK A PORTÁSNAK - bűnügyi bohózatával indulunk. /Pódium Színház/

November 11-én Colin Higgins: MAUD ÉS HAROLD című keserű komédia kerül színre. /Körúti Színház/

December 16-án: Moravetz Levente: ŐRÜLETEK TORNYA - c.  vígjáték következik. /Hadart Társulat/

2016. január 13-án: Robin Hawdon: FORRÓ HÉTVÉGE - c.produkciót láthatják. /Vidám  Színpad/

2016. január 27-én: BOTRÁNY AZ OPERÁBAN - c. előadásnak tapsolhatnak. /Fogi Színház/

Az előadások este 7 órakor kezdődnek.

T.F.: Változik a gyakorlatunk, egy-egy színházi szakember, vagy színész itt a honlapunkon ajánlja majd az egyes előadásokat. Színházcsalogató írások lesznek ezek.

T.P.E.: Ezt könnyen meg is tehetjük, mert vannak társulatok - előadásokat nem ismétlünk -,  az igényesség okán hívjuk újra és újra őket, a társulatok pedig  pedig hűségesek, évente visszatérnek.

 

SZÍNHÁZAJÁNLÓ 2015. október 14. 19 óra

Tornyi Ferenc: Kérem, Natália, nyújtsunk át egy meghívót, mit hoznak Önök október 14-én, a Pódium Színházzal, annak művészeivel a VOKE Egyetértés Művelődési Központja színháztermébe,  Debrecenbe'?

Bednai Natália - színésznő: Egy krimikomédiát, VONATFÜTTY,  AVAGY SZÓLJATOK A PORTÁSNAK címmel, ami két felvonásos vígjáték. Rengeteg szálon fut a cselekmény és bízva a közönségben, reméljük, hogy izgalmas nyomozásban vehetnek részt és kellemes zene, kitűnő dalok mellett egy izgalmas darabot, kellemes estét adhatunk a debreceni közönségnek.

T.F.: Sokan mondják és gondolom, hogy ebben mi is egyetértünk: az emberek egyre inkább kikapcsolódni és szórakozni, izgulni és nevetni akarnak a színházban.

B.  N.: Így van és ezt én is így hiszem, országszerte, akárhová megyünk, az emberek önfeledten és boldogan mennek haza, hogy két órán át kikapcsolódtak, fülbemászó dallamokat hallottak, feledve a napi gondokat,. Ezt én nagyon fontosnak tartom, mert az emberek élete fölgyorsult, és „ki akarja kapcsolni” magát a mai világból,  egy színházi élmény segítségével.

T.F.: Ha én gondolkodom még, hogy látni akarom Önöket,  mivel biztatna?

Mi a történet lényege?

B.N.: Egy vasútállomás melletti szállodában elkezdődik egy őrület, azt tudnunk kell, hogy megszökött egy gyilkos, és ettől kezdve – mint minden jó krimiben –, mindenki lehet gyilkos, a közönség pedig  fantáziálhat, gondolkozhat azon, hogy a sok-sok elképzelhető fordulat után – bevallom, megvezetjük őket többször is –, egészen a darab végéig függőben marad, hogy a végjátékban ki lesz a gyilkos. A krimi kiváló műfaj és lehetőséget ad, a találgatásokra. Ha mindez együtt jár a humorral, akkor az izgalom jelenettől – jelenetig fönntartható. Nem lesz benne pillanatnyi unalom sem, mert mindig történik valami. Ráadásul végre nem egy televízióban nézhető krimit látunk, hanem egy színházi előadásban megelevenedő történetet, remélem, hogy a közönségre is rá ijesztünk egy kicsit, természetesen a humor és a vicces fordulatok segítségével.

T.F.: Alkalmas ez a darab arra, hogy a színészek „fickándozzanak” a szerepben?

B.N.: Természetesen, minden karakter nagyon erős, mind a női, mind a férfiszerepek olyanok, hogy lehet benne váltani és nem lehet tudni, hogy éppen az a figura – két jelenet múltával –, milyen emberi fordulatban lubickolhat.

T.F.: Tehát 14-én jönnek Debrecenbe', ahol  már sokat voltak.

B.N.: Sokszor voltak már nagy sikereink, például a „Charley nénje,” vagy ”Az egy szoknya, egy nadrág” című darabokkal, ezeket azzal spékeljük most meg, hogy ez egy ma játszódó, korszerű történet, ez ősbemutatónak számít, a zeneszerző fiatal ember – ez egy vadonatúj előadás lesz.

T.F.: Jó szívvel várjuk önöket!

B.N.: Mi meg alig várjuk, hogy mehessünk. Jó a darab és azt kérem majd: krimit kínálunk, nyomozzunk együtt a kedves közönséggel. 

Debrecen, 2015. október 06.

                                                                                            Tornyi Ferenc

 

 

A beszélgetés word formátumban letölthető a: http://www.vmuvhaz.eoldal.hu/cikkek/letoltheto-dokumentumok.html oldalról