Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszélgetés Sárosi Boglárkával a VOKE Egyetértés Művelődési Központjának új művelődésszervezőjével

Mit tetszenek itt csinálni?


Beszélgetések

Garabonciás Gyerekszínház

 

Tornyi Ferenc: Kérek szépen egy bemutatkozást, aztán egy program-ajánlót.

Sárosi Boglárka vagyok, A VOKE Egyetértés Művelődési Központjának új művelődésszervező munkatársa. Megtiszteltetésnek tartom, hogy részt vehetek a Garabonciás Gyermekszínház szervezési feladataiban.

T.F.: Amit te ajánlasz az nem csak  a felnőtteknek, hanem az apróságoknak is szól.

S.B.: A következő évadot úgy próbáltuk összeállítani, hogy ne csak a legkisebbek élvezhessék a programokat, hanem az iskolás korosztály tagjai is, a felsősöket is beleértve. Az intézmény fontos célkitűzése, hogy a gyermekek színházi nevelése minél hamarabb elkezdődjön. Az is fontos volt, hogy klasszikusokat tűzzünk műsorra, amit meg kellene, hogy ismerjenek, ezen kívül szórakoztató, érdekes és színes legyen a kínálat.

T.F.: Azt mondják, hogy van néhány mese, amit minden gyermeknek el kellene olvasnia és minden korosztálynak vannak kedvenc színházi- vagy bábelőadásai.

S.B.: Így van, a báb örök, népszerű és kihagyhatatlan műfaj, viszont a mi színháztermünk nem a legalkalmasabb, mivel nagy a színpad, nagy a nézőtér, 450 férőhelyes, a hátsó széksorokból már nem láthatók a 20-30 centis bábok… Arra törekedtünk, hogy élőszereplős előadásokat hozzuk ide, amiben persze megjelenhetnek botos bábok vagy óriás-marionettek.

T.F.: Te ezeket a produkciókat - amit kínálsz -, már láttad: ez fontos választási szempont…

S.B.: Szervezőként és édesanyaként néztem ezeket az előadásokat és mivel mindhárom produkció Budapestről érkezik - ott dolgoztam korábban -, és volt lehetőségem látni ezeket. Ez is fontos, meg az is, hogy egy gyerek - akármilyen kicsi -, éppúgy, mint a felnőttek, igényes és színvonalas programot kapjon, mind szövegben, díszletekben, jelmezekben, ezért jó, ha a darab nem ismeretlen előttem.

T.F.: Következzenek az ajánlatok, amelyben nincs erősorrend, de valahogy bele kell vágnunk!

S.B.: Az évadot november 12-én kezdjük, a sorozat előadásai mindig csütörtökön lesznek, van egy délelőtti és egy délutáni előadás. A délelőttire inkább az óvodások jöhetnek, 10 órakor kezdünk, a 14 órásira pedig az iskolások érhetnek ide. A  „A két Lotti”-val indulunk, azért is különleges ez a darab, és azért népszerű, mert aktuális dolgokat boncolgat, a családok széthullását, és azt, hogy ezt a gyermekek hogy élik meg. Nagyon tetszik a közönségnek az, hogy a két főszereplő: gyermek, 10 év körüli ikerpárról van szó.

T.F.: Mi következik ezután?

S.B.: Az év vége az sok-sok programot kínál, ezért a következő darabot februárban tűzhettük műsorra, 11-én, csütörtökön, a Mátyás király tréfái című előadással várjuk a közönséget, ez remek, fergeteges humorú produkció. A nézők találkozhatnak Okos Katicával, az agyafúrt Mújkóval, Simonnéval, a nagyravágyó asszonnyal, a Kolozsvári bíróval, Burkus császárnéval, Jánossal a juhásszal, az Aranyszőrű báránnyal; az öt történetet egybefonja az, hogy a végén mindenki elmegy egy világraszóló lakodalomba'. A befejező darabunk  április 14 -én kerül színre, Swift-től a Gulliver Lilliputban és az Óriások Földjén. Ez egy ajánlott olvasmány, ismert és különleges történetről van szó a misztikus kalandregényben. Ebben az is különleges, hogy Gullivert egy felnőtt férfiszínész alakítja, míg a többi szereplőt keleti bábok formázzák.

T.F.: Két dologról beszélgetünk mostanában, mekkora az a kör, ahonnét nézőket várhatunk, ez függ a távolságtól és az utazási lehetőségtől.

S.B.: Nem vagyok hajdú-bihari ezért tőled kérdezem a távolságokat, de   ugyanakkor közeli és távolabbi iskolák tanárait, szervezőit is igyekszem megszólítani, mert ezek a darabok megérdemlik, hogy ne csak a debreceniek láthassák.

T.F.: Lesz Mikulás-nap is…

S.B.: A „VOKE-Mikulás” eljön hozzánk, egy gyermekkoncertet is hoz, december 6-án, vasárnap, 11 órától mindenkit szívesen lát.

T.F.: Ha valaki ezek után is kíváncsi a részletekre, hol érdeklődjön?

S.B.: A jegyigénylésnek és a bérletvásárnak is meg van a határideje, jegyet november 5-éig kérhetnek, 700 forintért, évek óta nem emeltünk árat, a bérlet előjegyzés határideje pedig október 21. csütörtök. A három előadásra szóló bérlet ára 1800 forint. Elérhetnek minket e-mailen, a vmuvhaz@vmuvhaz.hu, a honlapunkon a www.vmuvhaz.hu oldalon, és lehet telefonálni is, az 52/ 520 263-as számon várjuk a hívásaikat. Várunk mindenkit nagyon sok szeretettel.

 

Debrecen, 2015. október 8.                                                                                                                         Tornyi Ferenc

A beszélgetés word formátumban letölthető a: http://www.vmuvhaz.eoldal.hu/cikkek/letoltheto-dokumentumok.html oldalról