Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszélgetés Müller Károllyal a VOKE Egyetértés Művelődési Központjának volt vezetőjével

Beszélgetés Müller Károllyal a VOKE Egyetértés Művelődési Központjának volt vezetőjével

 

Mit tetszenek itt csinálni?
 

25 éves a TEMI, a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete.

Tornyi Ferenc: Nem játsszuk el a magázódásos szerepet, hiszen évek óta ismerjük egymást! Mi az, amiről beszélünk, olvasóink közül néhányan tudnak csak arról, hogy a TEMI egy országos egyesület.

Müller Károly: A VOKE Egyetértés Művelődési Központjának volt vezetője: Valóban így van, annak idején - 25 éve - , néhány kolléganővel és kollégával összeálltunk, hogy megalapítsuk ezt a szervezetet, akkor nem így hívták, aztán ahogy telt az idő, úgy változott a feladatköre és a neve is.
Érdemtelenül kevesen tudnak róla - még a közművelődésben dolgozók is -, de tevékenységét sokan ismerik.
T.F.: Kiadványában, a „Kincsestárban” mindenki benne van, aki számít. Belőle megtudható, hogy melyik városban, melyik településen vannak művelődési házak, klubok, egyesületek, szervezetek, és hogy azok mit csinálnak ottan…

M.K.: Mióta nem veszek részt az egyesület munkájában nem követem a változásokat, de az igaz, hogy tényleg mindenki benne van, aki számít, egyébként nagyon érdekes ez, mert megalakulásunk nem volt mentes a vitáktól, sőt: de amikor a munka nehezén túl voltunk, akkor szívesen csatlakoztak hozzánk.

T.F.: Ez a kiadvány (Kincsestár) egyfajta katalógusként is szolgál, azonosíthatóvá teszi az intézményeket, nem szeretem a szót, de az „elérhetőségüket” is.

M.K.: Ennek a szervezetnek ez volt az egyik feladata: mintaadó, példákat közreadó, ráadásul tapasztalatcserére, szakmai ajánlatokra biztosította a lehetőséget, ezért nagy-nagy köszönettel tartozunk azoknak, akik ezt a munkát elkezdték, és-vagy - ma is végzik.

T.F.: Tanultatok egymástól? Módszereket, programokat, mintákat, formákat…

M.K.: A Kincsestárban foglaltuk össze ezeket, én hiszem és hittem, hogy a jobbtól tanulni nem szégyen, igenis nem lopni kell, de át lehet venni a jó módszereket, programokat. Mi mindenkit arra ösztönöztünk (és én igyekeztem személyesen is ebben segíteni): minden közművelődési intézményt, hogy próbáljanak a társintézményeknek jó példát mutatni, és hogy figyeljünk egymásra. Igaz, hogy mindenkinek más a múltja, mások a lehetőségei, a szándékai, de ezek végül is egy eredőben futnak össze, egy cél érdekében történnek - ez pedig a magyar kultúra ápolása, a hagyományok megőrzése és az a jó értelemben vett nevelőmunka, amit mostanában nem szeretnek ezzel a szóval illetni, említeni, még a közbeszédben sem.

T.F.: A népművelés kifejezést sem kedvelik…

M.K.: Nem bizony, pedig az első diplomámon még ez a szó szerepel (népművelő-könyvtár szak - a szerk.), erre büszke is vagyok, de a másodikra is - hiszen kitűnő tanáraim voltak -, a második a felnőtt-nevelésről szólt, de a nevelés szó abban is  benne  volt és van, s én hiszem, hogy az nem vétség, ha arra a gyakorlatban is törekszünk.

T.F.: Sok minden kiolvasható a Kincsestárból, de emellett úgy gondolom: kellenek a személyes találkozások!

M.K.: Hosszú-hosszú éveken át voltam közművelődési szakértő, nagyon sok intézményben jártam, kisebbekben és nagyobbakban is, rengeteg tapasztalatot szereztem és meggyőződtem arról, hogy nem lehet, nem szabad egy intézmény munkáját személyes benyomások hiányában megítélni. A számokat sok mindenre lehet használni, ráadásul a papír tudjuk - türelmes, de a közvélekedéssel vagy azzal a céllal, amivel engem odaküldtek - kvázi ellenőrizni -, sokszor ezzel teljesen ellentétes benyomásokat szereztem! Ennek nagyon-nagyon örültem, mindig hangsúlyoztam is, hogy ne úgy tekintsenek rám a kollégák, mint valami „perzekútorra”, mert nem azért vagyok itt vagy ott, hogy vizsgálódjak, bíráljak és ítélkezzek, hanem, hogy tapasztalatokat szerezzek, reális naprakész információkat, az adott intézmény, közeg helyzetéről, az ott dolgozók gondjairól. Mindig hangsúlyoztam, azért érkeztem, hogy ha tudok, segítsek. Hiszem, hogy ezzel a szándékkal és céllal sikeres voltam, és sikeres mai utódom Kardos Ica is -, aki a „közművelődés, köznevelés  utazó nagykövete” mai is. Különben - visszatérve saját dolgaimra -, nem emlékszem rá, hogy volt egyetlen intézmény vagy szervezet is, ahonnan én haraggal jöttem el. Szerettem csinálni azt a munkát.
 T.F.: Én meg azt hiszem, sokan rászorultak a segítségre, mert nagyon kevés szakmailag képzett ember dolgozott a művelődési házakban, ezt a munkát sokszor rábízták egy óvónőre, vagy tanáremberre…

M.K.: Valóban  - a kisebb helyeken -, ahol mindent egy ember csinált! Ám megmondom neked őszintén, a precizitás és a jó szándék, a tennivágyás, no meg a tanulnivágyás sok mindenre gyógyírt jelentett. Egyik látogatásom után azt írtam a TEMI elnökségének, „a kolléga nem szakképzett, más irányú felsőfokú végzettsége van, de ettől még nagyon jól végzi a dolgát!” Tehát, ha azok a személyek, akik a munkával megbízták, elégedettek az illetővel - aki jól ellátja feladatát -, akkor miért piszkálnánk…


T.F.: Egyre csendesebbek a művelődési házak, nehezebben mozdulnak az emberek!

M.K.: Érdekes dolog ez! A látogatottság függ a házak vezetőitől, de fontosabb, hogy a világ rohamléptekkel változik, összeszűkült és ki is tágult egyszerre -, s ez nem ellentmondás. Az sem, hogy ebben a közegben kellene ezeknek a kis közösségeknek megtalálni a helyüket, ugyanakkor egyre nagyobb szükségét érzem - az egyén szintjén arra -, hogy mindenki vegyük észre, szeretne tartozni valahová. Nagyon gyakran találkozom olyan élethelyzetekkel, hogy egy ember, aki világéletében hasznos és kiváló közérdekű munkát végzett, amikor eléri a nyugdíjkorhatárt, akkor - még ha minden rendben is van, otthon meg a kertben -, okafogyottnak érzi-hiszi  létezését.  Jó értelemben megszállott emberek kellenek ahhoz, hogy egy szakkör- vagy klubvezető mozgósító erejével behozza a Házakba az érdeklődőket.

T.F.: A példa lehet, hogy sántít, de vannak azonos adottságú, lélekszámú települések s az egyikben van idősek klubja, vagy asszonykórus, a másikban pedig nincs. Ez személyfüggő?

M.K.: Mozgósíthatók az emberek, ha azok hívják, akikre hallgatnak. Mondok egy példát -  ami persze félremagyarázható -, egy kolléganőm, volt évfolyamtársam jó régen mondta: „az igazi népművelő olyan, mint egy jó pap!” Először egy kicsit meglepődtem, aztán végiggondoltam és rájöttem; igaza van. Nem mindegy, hogy aki programra hívja az hiteles, mert annak a szavára megmozdulnak! De ehhez nagyon sok áldozatot kell hozni - az adott személynek, a családjának -, mindenkinek, mert ez nem munka. Egyre több nő van, aki ebben részt vesz, én mindig szerettem a „keményebbik nem” képviselőivel dolgozni, közöttük igazi elhívatott embert találtam, mert ezt a hívatást másképp művelni nem lehet, a dolgok önmaguktól nem történnek meg…
T.F.: „Ha a dolgokat magukra hagyjuk, azok a rendezettségből elindulnak a rendezetlenség irányába!”  - az idézet nem pontos, de a gondolat talán ideillő...

M.K.: Ezt lehet természettudományos szinten is boncolgatni, igen: ahhoz, hogy nem menjünk el - közösségi szinten a káosz felé -, azért tenni kell, és ez a törvényszerűség igaz a társadalmi viszonyainkra és a közművelődési folyamatokra is.
 
T.F.: - és kellenek a jó példák…

M.K.: Igen, ez pontosan így van!

A Kincsestár alapján a Területi Művelődési Intézmények Egyesületének (TEMI) 61 tagintézménye van országszerte, ez a szám azóta növekedhetett…

Tornyi Ferenc


A beszélgetés word formátumban letölthető a: http://www.vmuvhaz.eoldal.hu/cikkek/letoltheto-dokumentumok.html oldalról